Logo
 



Üdvözöljük az Oltdent fogászat honlapján!

fogaszat.biz, a biztos segítség!

Dr. Oltvai Adrián vagyok, a Semmelweis Egyetemen végeztem 1998-ban, fog és szájbetegségek szakvizsgámat 2000-ben szereztem ugyanezen egyetemen majd 2007-ben tettem szert a  konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvosa címre.

Implantológiai ismereteimet már több mint 12 éve próbálom tökéletesíteni. Már egyetemi tanulmányaim alatt elhatároztam, hogy azon emberek igényeinek is magas szinten meg kívánok felelni, akik nem a hagyományos értelemben kívánnak fix fogpótlást készíttetni, hanem a saját fogak érintése nélkül, műtéti eljárással (műgyökér beültetéssel, azaz implantációval).

Ez azonban néhány esetben csak csontbeültetéssel, csontkorrekciókkal lehetséges. Mindazonáltal nagyon fontosnak tartom a kitűnő kivehető fogpótlásokat is, amelyek nagyon magas esztétikai élményt nyújtanak és sok esetben ezek stabilizációjához is implantációs eljárásokat alkalmazunk. Legyen szó bármilyen fogászati beavatkozásról a kivalló minőség, az esztétikai megjelenés egyformán fontos. Célunk az, hogy ne engedjünk el egyetlen beteget sem amíg maximálisan nincs megelégedve. Ennek tükrében választjuk kollégáinkat hazai és külföldi fogtechnikus partnereinket.

Ingyenes parkolás biztosított, Budapesthez nagyon közel ugyanakkor elég távol a város zajától nyugodt környezetben várjuk munkatársainkkal.